Ócsai jégkorszaki ősmocsármaradvány

A Tájvédelmi Körzet 1975-ben létesült, elsődlegesen a Duna-völgye és a homokterületek közé ékelődő, mély fekvésű láprétekben és láperdőkben gazdag turjánvidék növény- és állattani ritkaságainak megőrzésére.
A területen sok értékes növénytársulás található. A csatornarendszer és a tőzegkitermelés során kialakult nyílt vízfelületek fajszegény növénytársulások élettere. A nagyhínár-, süllőhínár- és békaszőlőfajok a víz alá merült fajok csoportját alkotják. Helyenként nagy területeket borít a víz színén úszó békaliliom (Hottonia palustris) és békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae). Nádas csak az ősi vízfolyások és csatornák mentén található. Az ősi vízfolyások menti, kevésbé zárt erdők nádasainak jellegzetes jégkorszaki maradványnövénye a lápi csalán (Urtica kioviensis) és a lápi békabuzogány (Sparganium minimum).
A magas-sásos növényzet természetes vagy mesterséges úton kialakult fajszegény társulás. A zsombékost a zsombéksás (Carex elata), a pangóbb vizű helyeken a rostostövű sás (Carex appropinquata) alkotja. A sás-zsombékok közötti nyíltabb vizű részeken (semlyéken) a vidrafű (Menyanthes trifoliata) tenyészik. A szárazabb területek felé haladva a magas-sásos mocsárrétek jellemző fajai a mocsári sás (Carex acutiformis), parti sás (Carex riparia), kétlaki macskagyökér(Valeriana dioica), fekete nadálytő(Symphytum officinale). A láprétek közül jellemző a csátés láprét, melynek uralkodó faja a kormos csáté (Schoenus nigricans). Ezen növénytársulás előfordulási helyeinek számát a tőzegkitermelés csökkentette le, mivel alattuk halmozódott fel a legtöbb szerves anyag. A szittyós lápréteken néhol tömeges a széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium). A félgömb alakú rekettyebokrokkal tarkított kékperjés lápréti kaszálók a vidék vonzó és jellegzetes tájképi elemei. Itt él a Jávorka-fényperje (Koeleria javorkae) és a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). Az ősi erdőtípusok közül legértékesebb magyar kőrises (Fraxinus angustifolia) égerláp, melynek aljnövényzetében helyenként tömeges a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) és a széles pajzsika (Dryopteris dilatata). Az év legnagyobb részében vízzel borított területeken a kőrises égerlápban a fák töve támasztógyökeres. Típusalkotó fajok a mocsári sás (Carex acutiformis) és a szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana). A magasabb fekvésű, szivárgó talajvizű termőhelyeken ligeterdők fejlődtek ki. Ezek előhegyvidéki elterjedésű és itt maradványfajként fellelhető lágyszárújai a sárgaárvacsalán (Galeobdolon luteum), az árnyékvirág (Maianthemum bifolium) és a kapotnyak (Asarum europaeum). Ritka fajok az élesmosófű (Chrysopogon gryllus), vitézkosbor (Orchis militaris), nádi boglárka (Ranunculus lingua), pongyola harangvirág (Campanula sibirica), mocsári orbáncfű (Hypericum tetrapterum), keleti békakorsó (Sium sisaroideum), csinos ezerjófű (Centaurium pulchellum), fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) és az északi galaj (Galium boreale).
A terület viszonylagos zavartalansága elsősorban a madárvilágnak kedvez, de például a talajban élő ízeltlábúak egy négyzetméterre eső példányszáma az országban itt a legmagasabb. Jellemző fajok a reliktumként nyilvántartott szárazföldi ászkarák, valamint a Polydesmus schässburgensis nevű ikerszelvényes, melynek csak Erdélyből és Ócsáról ismeretes az előfordulása. A Monotarsobius baloghi nevű százlábú Európa északi részén és a magashegységekben gyakori, de itt a háborítatlan területeken néha tömeges. Az ezüstsávos szénalepke(Coenonympha oedippus) egyetlen magyarországi előfordulása az Öregturján. Ritkább fészkelő madár a békászó sas (Aquila pomarina), a hamvas rétihéja (Circus pygargus), a kerecsensólyom (Falco cherrug), a kabasólyom (Falco subbuteo), a kék vércse (Falco vespertinus), a nagy póling (Numenius arquata), a nagy goda (Limosa limosa) és a jégmadár (Alcedo atthis).